2012. november 12., hétfő

Lili 4 éves

Ez a bejegyzés már tervben van egy ideje, de igen elhúzódott, most meg 1 hétig betegek voltak a lányok.
Lilikém 4 éves nagylány lett. Elkészültem végre a ruhájával, amit még nyár elején kezdtem. 2 és félszer visszabontottam és még így sem vagyok elégedett. A mintaleírás szerintem nem volt pontos. Vagy én nem használtam jó fonalat :) Lilinek tetszik és ez a lényeg. Citromtortát kért, amiből persze nem evett, mintahogy egy sütimből se szokott.



 Valaki segítsen, miért nem tudom a képeket egymás mellé rakni???????







Az új családtagunk csoda:)
Pénteken voltunk orvosnál Lilivel, és kint volt ez a cukiság. Gondoltam hazahozzuk, ha van rendes otthona úgyis hazatalál. A vállamon jött hazáig és azóta a kazánházban lakik és sokat eszik.

Madaraink is vannak. Tavaly nem voltak pedig raktunk ki magokat, azokat csócsálták meg idén. A legérdekesebb, hogy még találhattak táplálékot, amikor már ideszoktak.
Széncinkéink vannak meg ez a madárka, most nem jut eszembe a neve.


Ez a szép sál még szeptemberben érkezett Nicoletól. Azt hittem már fényképeztem, de lehet hogy csak akartam. Így csak most kerül fel.



A karkötők és apróságok szintén szeptemberi ajándékok Natazchától. Pár darab a lányoknál van, egyből lecsaptak rá.:)


Heikétől egy multifunkcionális darabot kaptam ugyancsak szeptemberben:)





Ez a szuper csomag - divattervezők, levélpapírok, matricák és egy csodás nyaklánc - októberben érkezett Sylwiktől.










Ezek a szépségek pedig már a nappali falát díszítik.
A napokban kaptam Sabrinamtól.













7 megjegyzés:

  1. Tök cuki a rucija! Boldog Szülinapot!:)

    VálaszTörlés
  2. Hello!
    How fun that you found my blog, which also made me find yours. I really like your crocheted figurines :)
    Take care /Karin

    VálaszTörlés
  3. hello Gerda,
    nice to see you!
    greetings from Poland :)

    VálaszTörlés
  4. Hi Inga. I see you have entered my give away. As it is only open to people living in Norway, I was wondering if you do?
    Have a good evening :)
    Ingrid

    VálaszTörlés
  5. Hello, thank You for Your comment. Please come again and write what was your favorite toy and how old were you when playing with it. It's required in this giveaway, so please do it, so I can count You :).

    VálaszTörlés
  6. Hello :) Köszönjük, hogy meglátogatta blog.
    Úgy látom, hogy te és vidáman. Ez a madár a jégmadár. Szeretem őket nagyon.

    VálaszTörlés
  7. Dearest Inga,
    Happy belated birthday to your cute daughter!
    Thanks for following and for putting the button on your sidebar.
    Is your cat okay? Hiding in the boiler room is smart because it is warm in there! They look for shelter.
    Hugs to you,
    Mariette

    My husband and I have visited your country a few times; even in 1984 by rental car from The Netherlands. So we know how it was!

    VálaszTörlés