Tavaly októberben kezdtem el, és nemrég készült el :)
(Visszagondolva rá rájöttem, hogy ezentúl írnom kéne, mit milyen és mennyi fonalból készítettem.)
Esténként 1-3 darabot csináltam a virágokból attól függően, hogy dolgoztam-e mellette máson.
Szenteste előtt éjszakáztam, de nem sikerült elkészülnöm vele, persze közben sorozatokat néztem.
Utána hagytam pihenni és az utómunkálatokkal is elkészültem végre.
Kalandos volt az út, mert közben a kék fonalamról kiderült, hogy nincs utánpótlás, kifutó termék volt.
Így 3 féle kék van a maciban, szerencsére közel egy árnyalat mindhárom :D
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maci. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maci. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. július 6., szombat
2013. január 20., vasárnap
Karácsony, szilveszter, de rég is volt
Karácsonyra kitaláltam, hogy fürdőbombát kapnak a szeretteim. Mivel ez egy héttel előtte jutott eszembe, sajnos a hozzávalókat már nem tudtam beszerezni, kifogytak a webshopok az egyik alapanyagból.
Következő tervem a bobbon volt, de a 23.-ai éjszakát átvirrasztottam és így se lettem kész Kata macijával,
így az utazás előtti estén hulla voltam.
Végül két ünnap közt lettem bonbongyáros, ez a termés kb 1/3-a, 1/4-e :)
Ne gondoljatok nagy dologra, aszalt gyümölcsöket áztattam vodkában, összeturmixoltam és belekevertem az olvasztott étcsokiba, majd beforgattam őket mandulába, kakaóporba meg egérkakiba.
A gyerekverzió természetesen alkohol nélkül készült.
Ilyeneket kaptak kedves szomszédaink, meg az ovónők és a dadus is az oviban.
A karácsonyi ajándékok végül ilyen szívecskék lettek (ha megtalálom a többi itthonit majd fotózom azt is),
amiket persze nem fotóztam, mert átadás előtt készült legtöbbje :)
A szilvesztert barátnőméknél töltöttük, hasonló korú gyerekeik vannak. Dorkának egy hajpántot horgoltam odaúton. Le se vette éjszakára, ott volt a nyakában:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)