2015. október 20., kedd

2014. január 8., szerda

December

Az előző hónapom sapkagyártással ment el, és milyen meglepő, egyik gyerekem se hordja az idei sapkáját :D
Lili a Katának készített tavalyi sapkát hordja, mert annak van két copfja, Kata meg a két évvel ezelőtti aviatrixát hordja. Készítettem neki az általa választott fonalból, de nem vette fel.
Kerestem a fonalat, amiből a sapit készítettem, de már nem forgalmazza a bolt, hasonló lilájuk nem volt.
Végül netről rendeltem, de persze sötétebb árnyalat lett, az se tetszik neki, pedig az vagy 5-ödjére sikerült megfelelő méretűre :)



 A kicsi lila készült két éve :)


Ezt meg eredetileg magamnak csináltam, de úgy látszik mégse jól számoltam kötéspróba után :)





A karifánk, a lányok díszítették, - ahol elérték - míg én sütöttem. 

Csillog villog a gallya :)


Miciségek új gazdáikkal.

Én pedig ezt a könyvet kaptam.

2014. január 2., csütörtök

2013. november 28., csütörtök

És hogy mutassak is valamit...

...itt egy nyári készítmény, gondoltam, még horgolok rá virágokat,  és akkor megmutatom.
De a lila fonalat nem találtam, mindegy egyszer lesz az is :)





Rég jelentkeztem

Kicsit sok minden összejött, a gyerekek betegek voltak, aztán nekem volt  hétig migrénem.
5-6 éve most először, sajnos véget ért a szoptatási időszak, és azzal együtt elmúlt a védettségem is.

Amíg Kínában voltam, érkezett egy cuki tárca, Gusta ajándéka.
A csajoknak is tetszik :)

Nancytől ezt a fantasztikus csomagot kaptam, el se hiszem, hogy megint a szerencsések között voltam :)


Ala mindenkinek küldött meglepetést, én ezt a szép karkötőt kaptam.



 Svetlana ezeket a szép lapokat küldte, jó sokáig utaztak Oroszországból :D

Köszönöm itt is lányok!

2013. november 8., péntek

Ajándékok a lányoknak

Kitaláltam, hogy amíg nem leszek itthon, minden nap kapnak a lányok meglepit.
Ez nem sikerült maradék nélkül, 10 napig voltam távol, de csak 3 aji készült, az idő megint győzött :)

Ezeket a rucikat hoztam nekik.


 Ezeket a nyomdákat Ági ötlete alapján ccsináltam, a csiga és a virág az Ő műve :)

Ezekkel a pingvinekkel nem vagyok elégedett, de elég gyorsan kellett csinálnom, hogy elkészüljenek.


Ők pedig a szörnyik, a csajok macinak nevezik :D


2013. november 3., vasárnap

Születésnapos játék - az én ajándékaim

Kína miatt kissé be voltam havazva, így csak most posztolom ezt az elmaradásomat.

Katától fonalat kaptam, ami mindig jól jön,


és egy szép bogyós láncot, ami nagyon tatszik :)


Judittól egy szuper kis csomag érkezett: 
az óra majd a felújított konyhában lesz.


a kis ládikában pedig ékszerek vannak.


Kismaccs csudafinom szappanokat küldött, díszeket és kulináris élvezeteket:D


Marikától gyűrű és teák érkeztek.


Sütis néne finomságai hamar elfogytak és egy aranyos kulcstartót is kaptam.

Fehér Kriszti fehér fonallal lepett meg.
A nyaklánc és a füli csodás, de a karkötőt egyszerűen imádom!


Az utolsó kép Kriszti blogjáról van, csak hogy teljes pompájában is lássátok.



(Három képet képtelen vagyok egymás mellé helyezni grrrrr)


Kata nagyon meglepett :)
Megkérdezte mire vágyom, én meg egy csoportképen megneveztem a kacska szemű nyuszit.
Mint utólag kiderült, 2 nyuszi is volt a képen, így Kata ezt készítette el.
Hatalmas, és nagyon édes!
Ez a bagoly is Tőle repült ide, most zsepitartóként funkcionál.











 Ági csomagján nagyot vidultam kibontáskor: ami először szemet szúrt az a tökmag volt.
Gondoltam: végre egy nem hétköznapi  alternatíva a csoki helyett :)
Aztán olvastam a levelet, hogy az a társasjáték része :D
Egy aranyos kép, egy mesés nyaklánc és egy könyvjelző is lapult a borítékban.
Valamint 2 nyomda, ami alapján én is csináltam még párat.
Igazán ötletes és inspiráló csomagocska!


Lina ajándéka egy gyűrű és egy pávás füli. Jól mutatnak együtt :)

Tinától ezt a szép fülit kaptam.


Enikő madarai egy lánccal repültek hozzám.
Nagyon romantikus hangulatúak.


Lányok nagyon örültem mindennek, még egyszer köszönöm.
Sajnálom hogy időhiány/... miatt nem kovácsolódtunk össze igazán.
Remélem az én ajándékaim is annyira tetszettek, mint a Ti ajándékotok nekem.
További jó alkotást!