2012. április 16., hétfő

Sapka, májkrém, elmaradt tudósítások

Elkészültem a sapkával.
Ennek külön története van.
A kötős fészbukos oldalon valaki megosztotta a kislány képét, majd mivel fizetős a minta,
elkeztük megfejteni, milyen szemekkel is lehetne megcsinálni.
Én szerintem rájöttem a titokra, de jegeltem mert más projektekkel foglalkoztam.
Végül egyik órumtársamat már annyira birizgálta, hogy megvette és mivel a megoldások közt a jó is szerepelt, tehát kitaláltuk (nem az én verzióm nyert :)), elmondta melyik szem a megoldás.
Itt kezdődik a csavar, ő is megcsinálta én is megcsináltam és nem ugyanaz!!!!
Ráadásul több mintát is vásárolt a tervezőtől és egyik se stimmt. Nonszesz.
Én ezen nagyon felhúztam magam, bár nem az én pénzem van benne.
No döntsetek, itt az eredeti fotó és az amit én csináltam:





Tegnap házi májkrém készült:
az eredeti receptet átalakítottam kicsit, ez 4 máj 1 hagyma, fél fokhagyma, 2 tükörtojás (eredetileg főtt, de ez gyorsabb :D)meg fűszerek ízlés szerint.
(hagyma dinsztel, máj pirít, kis vízben megfőzni + bele a fokhagyma, ha lehűlt ősszeturmix a tojással és kész)




Készült gumicukor is, ha találok még belőle fotózok:)

Közreadom az utóbbi negyedév nyereményét, mert nem mindig találtam a képeket, vagy csak gyors posztoltam.
Köszönöm itt is!
(most fordított időrendben)


Tammy pedig Nicole ajándéka, annyira édes!
(és a második kép nagyon jól sikerült, büszke vagyok rá :))




Gretty játékának is köny volt a gyümölcse, a Cor Leonis kiadótól én ezt a művet választottam.




Magdinál ezt a szakácskönyvet nyertem, látogassátok meg én mindig gyönyörködöm a műveiben és a férje szép képeiben.



Marinától csodás tojások és a továbbiakhoz alapanyag érkezett.



Janne Norvégiából küldött fantasztikus csomagot.



Nia a mobilom méretére nemezelt egy bordó-pirosat, nagyon szép!



Jola palindrom számos játékáért ezt a kedves csomagot küldte.




Bonál kevesen játszottunk, így volt olyan kedves és mindenkit megajándékozott.

8 megjegyzés:

  1. jaka śliczna czapeczka a modelka jeszcze ładniejsza.buziaki

    VálaszTörlés
  2. A sapi mutatós! :))
    Látom, nálad is nyereményözön volt :))

    VálaszTörlés
  3. Hi ;) Thank you for visit on my blog ;) I hope you will be my guest again ;) I do not understand your blog but I'm in love with hat ;D Kisses ;) Camille from the Orange WIndow ;D

    VálaszTörlés
  4. Tök cuki a sapi! Nekem mindkettő megoldás tetszik!:)
    A játékomban elfelejtetted leírni a születési dátumod, légyszi pótold!:)

    VálaszTörlés
  5. Zachwyciła mnie czapeczka, jest prześliczna , tak jak i modelka :)) Pozdrawiam ze słonecznej Polski.

    VálaszTörlés
  6. Dziękuje za udział w moim Candy.
    Śliczna czapeczka a modelka jeszcze ładniejsza:)
    Pozdrawiam

    Köszönjük, hogy részt az én Candy.
    Gyönyörű modell sapka és még szebb :)
    Üdvözlettel

    VálaszTörlés