2012. április 29., vasárnap

Isa szülinapjára

Ezzel az ötperces sütivel (háttérben a készülő kendőm :) kívánok nagyon boldog születésnapot.
Bár úgy gondoltam majd körmöt festek a tiszteletedre, de mire gyerekmentes leszek, fáradt vagyok.
Azért fogadd ezt is szeretettel, gondoltam Rád míg készült!
(bár nekem sok volt a 4 perc, hiába mikró és mikró közt is van különbség)

2012. április 16., hétfő

Sapka, májkrém, elmaradt tudósítások

Elkészültem a sapkával.
Ennek külön története van.
A kötős fészbukos oldalon valaki megosztotta a kislány képét, majd mivel fizetős a minta,
elkeztük megfejteni, milyen szemekkel is lehetne megcsinálni.
Én szerintem rájöttem a titokra, de jegeltem mert más projektekkel foglalkoztam.
Végül egyik órumtársamat már annyira birizgálta, hogy megvette és mivel a megoldások közt a jó is szerepelt, tehát kitaláltuk (nem az én verzióm nyert :)), elmondta melyik szem a megoldás.
Itt kezdődik a csavar, ő is megcsinálta én is megcsináltam és nem ugyanaz!!!!
Ráadásul több mintát is vásárolt a tervezőtől és egyik se stimmt. Nonszesz.
Én ezen nagyon felhúztam magam, bár nem az én pénzem van benne.
No döntsetek, itt az eredeti fotó és az amit én csináltam:





Tegnap házi májkrém készült:
az eredeti receptet átalakítottam kicsit, ez 4 máj 1 hagyma, fél fokhagyma, 2 tükörtojás (eredetileg főtt, de ez gyorsabb :D)meg fűszerek ízlés szerint.
(hagyma dinsztel, máj pirít, kis vízben megfőzni + bele a fokhagyma, ha lehűlt ősszeturmix a tojással és kész)




Készült gumicukor is, ha találok még belőle fotózok:)

Közreadom az utóbbi negyedév nyereményét, mert nem mindig találtam a képeket, vagy csak gyors posztoltam.
Köszönöm itt is!
(most fordított időrendben)


Tammy pedig Nicole ajándéka, annyira édes!
(és a második kép nagyon jól sikerült, büszke vagyok rá :))




Gretty játékának is köny volt a gyümölcse, a Cor Leonis kiadótól én ezt a művet választottam.




Magdinál ezt a szakácskönyvet nyertem, látogassátok meg én mindig gyönyörködöm a műveiben és a férje szép képeiben.



Marinától csodás tojások és a továbbiakhoz alapanyag érkezett.



Janne Norvégiából küldött fantasztikus csomagot.



Nia a mobilom méretére nemezelt egy bordó-pirosat, nagyon szép!



Jola palindrom számos játékáért ezt a kedves csomagot küldte.




Bonál kevesen játszottunk, így volt olyan kedves és mindenkit megajándékozott.

2012. április 8., vasárnap

Boldog nyulat!


Mindenkinek Kellemes Húsvétot kívánok!

2012. március 21., szerda

Tavaszi madárkák, sapka

A hosszú hétvégén Békés megyében rokonlátogattunk. Már ott lázas környéki állapotban volt Kata,
de reménykedtem hogy csak a foga jön, sajna nem. Vasárnapra Lilin is kijött, hétfőre én is elkaptam. Apa most úgy néz ki rekedtséggel megúszta. Látszik hogy Lili közösségbe jár, ez az árnyoldala. Ma szinte egész nap aludtunk, hamarosan megpróbálkozom egy rumosteával forrón, lefekvés előtt, mivel a fokhagymázásnak nem sok eredménye volt.

Ajándék madárkákról visszanézve nem sikerültek valami jól a képek, a verőfény miatt nem látszanak igazán. Így a készülő madarakról is csinálta, képet ízelítőnek.
A csőre még nincs kitalálva igazán, így mindegyiken különböző:)
Hajpántokat is készítettem, ha megtalálom az enyém, publikálom.




A tavaszi sapim is elkészült, de használatban túl szellősnek bizonyúlt, valószínűleg bontom és sima erp-vel holgolom meg.

Mindezek mellett csipkesálat horgolok, elég lassan halad....
További szép tavaszt kívánok!

2012. március 5., hétfő

Konyhai dilemma

Konyhakiállításon jártam a hétvégén.
Volt pár bemutató is, én a Bamixnál ragadtam le.LinkAnnyira belelkesültem, hogy ha lett volna 10000 pénz nálam (szerencsére nem :), azonnal lefoglalóztam volna.
Tényleg szuper, seperc alatt elkészül vele miden, elmosogatja saját magát, 10 év garancia.
Van valakinek tapasztalata rúdmixerrel?
Erről csak annyit mondtak, hogy 18000-res a fordulatszáma.
Néztem 1-2 rúdmixet, ott csak a motorteljesítmény van megadva, így nincs összehasonlítási alapom, hogy ez most milyen a 300 watthoz képest pl.

na a lényeget meg kihagytam: akciósan 60-73000 Ft-ba kerültek a különböző modellek :)
megnéztem a német ebayt, ott 34000+pk-ért láttam újat és ha belelendülnék a keresésbe biztos találnék olcsóbbat is.
(és én, aki mindenből megkeresi a legolcsóbbat, ott el se gondolkoztam ezen, érdekes)

Másik: reggel kibontottam egy salátamixet (Magyar termék) és rá volt írva, hogy már ne mossam meg mert értékes vitaminokat vesztek vele?
Józa paraszti ésszel végigondolva a vitamin szerintem nem a saláta külsején található, így én biza lemostam, élve a gyanúperrel hogy valami rárakott anyagot tartalmaz, ami biztos mesterséges ezért nincs rá szüksége a szervezetemnek.

2012. február 29., szerda

Blokkolás előtt

Elkészült a pókos kendő, már csak blokkolni kell.
10 gombóc mandarint evett meg :)
Az első 5-6 gombócig ment mint a karikacsapás, a vége volt kicsit "majd befejezem, csinálok inkább mást".
blokkolás előtti méret: 170 x 270 cm.


és vettem ma egy próbababát, ezentúl remélem szebb képeim lesznek :)

2012. február 21., kedd

Polószőnyeg, nyuszipajtás, fonalbeszerzés

Hozok képet a polószőnyegről. 9 poló ment bele :)
Kb 5x visszabontottam, mert először nagyon pöndörödött, azt hittem túl szorosan csinálom, pöndörödött a laza is, váltottam 10-esről 15-ös tűre, még mindig. Ekkor a sarkonkénti 3 szem szaporítást lecsökkentettem 2-re, a végén becsúsztattam néha 3-at, mert most meg ellenkezőleg pöndörödik, néhol több szaporítás elfért volna benne, de már nincs kedvem sakkozni vele, a funkcióját betölti.
Ha szerzek még polót alapanyagnak abból üléshuzatot csinálok az autóba.
Ha neked is van kedves olvasóm kidobásra ítélt polód, szívesen fogadom.


Marinától pedig megérkezett a várva várt nyuszi, nagyon édes :)
Majd egy hónapot utazott Oroszországból.
Marina egyébként Magyarországon született, kicsi a világ.


Bár fő beszerzőhelyem fonalból a Barka, néha elcsábulok más piacok felé is :)
Ezeket a szépségeket Sandrától rendeltem, bár átesetek vámkezelésen, így is jó áron voltak a Valentin-napi akcióban.