2013. január 3., csütörtök

Decemberi ajándékok

Decemberben nagyon szerencsés voltam, talán a karmám kárpótolni akart azért, hogy férjecském nem lepett meg semmivel :) Mindig tőlem várja, hogy megmondjam mit szeretnék, én meg mindig abban bízom, hogy most végre magától is eszébe jut valami :D Sebaj, majd talán a 60. születésnapomra....

Stefanietól ezt a kis csomagot kaptam, az ajándékkísérők azóta új gazdára leltek karácsonykor.




Mr.Self-Confidence csodás tarisznyát küldött, nagyon szép darab!


Barbaraltól ezek a csodálatos fonalak és fonaltartó érkezett.

 Ez az édes maci majdnem visszakerült Karinhoz. November 20.-án érkezett a postára, én pedig december 4.-én kaptam róla értesítőt. Ha aznap nem megyek érte, valószínűleg visszaküldik, úgy tudom 10 napig őrzik a csomagokat. Szerencsére visszatért kedvenc postásom a szabadságáról:)
Azóta barátja is van, szeretik egymást :D



 Szonjától szép fülbevalót és teákat kaptam.



Az időtetrisz játékán egy Nyúlgyári nyulat nyertem:)



Stefanellától dedikált könyvet kaptam tegnap, vannak benne újszerű minták is, legalábbis számomra:)
Remek inspiráció.


Jettétől ennek a blúznak a mintáját kaptam, nagyon csinos darab lesz.


Ez a gyönyörűség is tegnap érkezett Júliától.
A lánykáim nagyon megszeretgették :)






Hekvanc játékán sütit és sütialapanyagot kaptam. A süti majdnem így nézett ki - csak Helga olvasatában szép kerekek és egyenletesek voltak:) - fotó nem készült az általa sütöttekről, mert gyorsan elfogyott.



Itt is nagyon szépen köszönök mindent!





2012. december 31., hétfő

2012. december 24., hétfő

2012. november 28., szerda

A 3. szülinapos - Judit

Judit volt a 3. szülinaposunk, Neki sálat karkötőt és hajbavalót készítettem. Utóbbit Judit kreatívan nyakláncnak gondolta. Örülök, mert én erre nem is gondoltam.








Közben egy játékostársunk sajnos kiesett, már az első ünnepeltnek is késve küldte az ajándát, de a két következő szülinaposnak még csak nem is írt, hogy valami miatt késne:(

A szomszéd néni volt a postás

Ezt a csodás csomagot Beatatól kaptam.
Nagyon köszönöm.



2012. november 12., hétfő

Lili 4 éves

Ez a bejegyzés már tervben van egy ideje, de igen elhúzódott, most meg 1 hétig betegek voltak a lányok.
Lilikém 4 éves nagylány lett. Elkészültem végre a ruhájával, amit még nyár elején kezdtem. 2 és félszer visszabontottam és még így sem vagyok elégedett. A mintaleírás szerintem nem volt pontos. Vagy én nem használtam jó fonalat :) Lilinek tetszik és ez a lényeg. Citromtortát kért, amiből persze nem evett, mintahogy egy sütimből se szokott.



 Valaki segítsen, miért nem tudom a képeket egymás mellé rakni???????







Az új családtagunk csoda:)
Pénteken voltunk orvosnál Lilivel, és kint volt ez a cukiság. Gondoltam hazahozzuk, ha van rendes otthona úgyis hazatalál. A vállamon jött hazáig és azóta a kazánházban lakik és sokat eszik.

Madaraink is vannak. Tavaly nem voltak pedig raktunk ki magokat, azokat csócsálták meg idén. A legérdekesebb, hogy még találhattak táplálékot, amikor már ideszoktak.
Széncinkéink vannak meg ez a madárka, most nem jut eszembe a neve.


Ez a szép sál még szeptemberben érkezett Nicoletól. Azt hittem már fényképeztem, de lehet hogy csak akartam. Így csak most kerül fel.



A karkötők és apróságok szintén szeptemberi ajándékok Natazchától. Pár darab a lányoknál van, egyből lecsaptak rá.:)


Heikétől egy multifunkcionális darabot kaptam ugyancsak szeptemberben:)





Ez a szuper csomag - divattervezők, levélpapírok, matricák és egy csodás nyaklánc - októberben érkezett Sylwiktől.










Ezek a szépségek pedig már a nappali falát díszítik.
A napokban kaptam Sabrinamtól.













2012. október 19., péntek

A 2. szülinapos

Kismaccs szappanokat és kencéket készít.
Remélem találó lett az ajándék - szappantartó szütyőket horgoltam, így fürdés közben nem csúszik ki a szappan az ember kezéből :) Készítettem egy karkötőt is Neki.
Remélem olyan örömmel használja, amilyennel én készítettem.


Idén is volt sudoku és logikai válogató előbbin 5. lettem (utóbbin sokadik :))
Eredmények itt, ha valakit érdekel: http://roe.ini.hu/
Az ötödik hellyel B csapatban (nem hivatalos) lehettem volna, csak idén Horvátországban volt a verseny, párom nem tudott jönni, több napra viszont nem meri még Katát bevállalni.
Sebaj, majd jövőre...
Az A csapat egyébként 8. lett, a B pedig 18 (37-ből).
A logikai vb-n 4 lett a csapat, a nemhivatalos pedig 21. lett.

Itt is gratulálok nekik!

Lógok még nyereményképekkel, de nem találom...
majd legközelebb.
Csak egy képet találtam, Irene bögréje sajnos törötten érkezett - a posta persze mossa kezeit.
Ígérte, hogy küld helyette másikat, de az meg nem akar megérkezni:( pedig olyan cuki bagoly :)